Másnap reggel

a napocska

fönn az égen,

fönn a kéken,

fönn a világ tetejében

sugarát özönnel ontja;

rásüt a kerek világra,

rá a hegyre,

az erdőre,

fűre,

fára

és a virágra;

beragyog az erdő mélyén

Vackorék hűs barlangjába,

és a barlang

hűvös mélyén

ama alvó

kölyökmackó

híres,

neves,

nevezetes,

piszén pisze csöpp orrára.

Szól is Vackor

édesanyja:

– Ne aludj már,

te mihaszna!

Kelj föl hamar,

kölykem, édes!

Reggelizni,

héj, te éhes!

Nézd, hogy süt a

napocska,

épp arra a

híres,

neves,

nevezetes,

piszén pisze orrodra!

Hanem bizony

az az apró,

nevezetes

kölyökmackó

nem hallgat anyja szavára –

egyet mordul,

kettőt ásít,

messze hangzót,

óriásit,

s fordul szépen a hasára.

Apja is szól:

– Kutya brumma!

Meddig kell még

az a dunna?

Kelj föl, Vackor,

mert aszondom,

hogyha én elnáspángollak,

istenesen elporollak,

sajogni fog ám a bunda!

Erre Vackor

ugrik ám,

pattan az ágyból

szaporán,

szökik talpra

az az apró,

piszén pisze

kölyökmackó;

szeméből az álmot törli,

és köszönti

apját,

anyját,

s két mancsával elfésüli

kerek kobakján a boglyos,

lompos,

loncsos

és loboncos,

híres,

neves,

nevezetes

nagy bozontját.

Reggelije:

tejeskávé,

kávé mellé

édes málé,

málé mellé

csalamádé,

utána meg

csokoládé.

Útravaló:

három vackor.

Kézbe, azaz mancsba kapja,

s indul akkor.

Megcsókolja

édesanyja,

barackot nyom kobakjára,

s hívja apja,

szólván hozzá:

– Gyere, Vackor.

Búcsúzz el anyádtól estig,

ha nem estig,

valameddig,

s induljunk az óvodába,

induljunk el, kölykem, akkor.

És elindult akkor

óvodába Vackor.