Hajdan�ban r�ges-r�gen egy szeg�ny asszonynak fiacsk�ja sz�letett. Megj�solt�k r�la, hogy amint tizenn�gy esztendõs lesz, elveszi a kir�ly l�ny�t feles�g�l. Nem sokkal ezut�n ell�togatott a szeg�ny asszony faluj�ba a kir�ly, de mert �lruh�ban j�rt, nem tudta senki, kicsoda, micsoda. Megk�rdezte a falusiakt�l, mi �js�g arrafel�.

- A minap egy gyerek sz�letett min�lunk - mondt�k neki. - Megj�solt�k r�la, hogy tizenn�gy esztendõs kor�ban feles�g�l veszi a kir�ly l�ny�t. Komisz ember volt a kir�ly, szerf�l�tt bosszantotta a j�slat. Elment a sz�lõkh�z, �s nagy bar�ts�gosan �gy sz�lt hozz�juk:

- J� emberek, ti igen szeg�nyek vagytok, �r�lhettek, ha magatok meg�ltek. Adj�tok nekem a fiatokat, majd �n gondj�t viselem.

Azok egy ideig t�tov�ztak, de az idegen nagy p�nzt �g�rt a gyerek�rt, azt�n meg azt gondolt�k: "Szerencsegyerek, biztosan ez is a jav�ra v�lik." �gy h�t v�g�l is beleegyeztek a dologba, �s odaadt�k a kir�lynak a csecsemõt.

A kir�ly egy l�dik�ba tette a kisdedet, �s ellovagolt vele. Addig vitte, m�g egy nagy foly�hoz nem �rt. Meg�llt a parton, �s belevetette a l�dik�t a v�zbe.

"No - gondolta mag�ban -, megszabad�tottam a l�nyomat egy h�vatlan k�rõtõl!"

A l�dika azonban nem mer�lt el, hanem a v�z sz�n�n maradt; �gy lebegett rajta, mint egy par�nyi haj�cska. J� asztalos k�sz�tette: egy csepp nem sok, annyi v�z sem sziv�rgott bele.

A foly� a kir�ly fõv�rosa fel� folyt. Onn�t vagy k�t m�rf�ldnyire v�zimalom �llt a part ment�n. A l�dik�t �ppen �gy sodorta az �r, hogy fennakadt ennek a malomnak a g�tj�n. �ppen ott b�m�szkodott egy moln�rleg�ny. �szrevette a kis l�d�t, azt hitte, tal�n kincs van benne; gyorsan kihal�szta egy kamp�sbottal. H�t amint a fedel�t felnyitja, mit l�t? Egy eleven, takaros kis csecsemõ fekszik benne, egy form�s fi�cska. A leg�ny szaladt vele egyenest a moln�r�khoz.

- N�zze csak, mester uram, mit hal�sztam a foly�ban!

A moln�r�knak nem volt gyerek�k; meg�r�ltek a cs�pps�gnek, gondjukba vett�k �s f�lnevelt�k; a saj�t �desfiukkal sem b�nhattak volna nagyobb szeretettel.

Telt-m�lt az idõ, a csecsemõbõl futk�roz� kisgyerek lett; azt�n megint elm�lt egyp�r esztendõ, �s az eleven fi�cska der�k, szemreval� leg�nyk�v� serd�lt.

Az idõ t�jt a kir�ly megint az orsz�got l�togatta. Egyszer szabad �g alatt �rte a zivatar, s õ �ppen abba a malomba menek�lt az esõ elõl. A torn�con �lve v�rta hogy el�lljon a z�por, s egyszer csak megpillantotta a leg�nyk�t.

- Ti�tek ez a sz�p fi�? - k�rdezte.

- Nem �desgyerek�nk, inst�lom al�ssan - felelte a moln�r -, tal�lt gyerek, �gy hozta ide a v�z egy l�dik�ban, �ppen tizenn�gy esztendeje.

A kir�ly meg�tõd�tt, amint ezt meghallotta, mert r�gt�n tudta, hogy ez a fi� nem lehet m�s, mint a szerencsegyerek, akit õ tizenn�gy �vvel ezelõtt el akart puszt�tani.

"No, a v�z kivethetett, de az�rt m�gsem szabadulsz meg a sorsodt�l!" - gondolta mag�ban.

Odafordult a moln�r�khoz:

- J� emberek, nem vihetne el ez a fi� egy levelet a kir�lyn�nak? Nem k�v�nom ingyen, k�t aranyat adn�k neki �rte.

- Ahogyan parancsolod, urunk kir�lyunk - felelte a moln�r.

Azzal sz�lt a leg�nyk�nek, k�sz�lõdj�k, mert fontos szolg�latot kell tennie a kir�lynak.

A kir�ly pedig neki�lt, �s levelet �rt a feles�g�nek. Hamar elk�sz�lt vele mert csak ennyi �llt a lev�lben:

"Ahogy a fi� meg�rkezik a levelemmel, t�st�nt fogasd el, �lesd meg �s temettesd el, h�re-pora se legyen, mire haza�rek."

A leg�nyke f�rg�n elindult a lev�llel, de mert m�r alkonyodott, �s az �t sûrû erdõn vitt kereszt�l, csakhamar elt�vedt. Bolyongott egy ideig a f�k k�zt, azt�n pisl�kol� f�nyt vett �szre, arrafel� tartott, �s nemsok�ra r� bukkant egy kis h�zra.

Amint benyitott, egy �regasszony emelte fel a fej�t a tûzhelyn�l. Megijedt, amikor a fi�t megl�tta.

- H�t t�ged mi sz�l hozott ide? - k�rdezte.

- A malomb�l j�v�k - felelte a fi� -, �s a kir�lyn�hoz igyekszem, levelet viszek neki. Elt�vedtem az erdõben, szeretn�k itt megh�lni.

- Jaj, �des fiam - mondta az �reg -, rossz helyre ker�lt�l, rabl�k tany�ja ez, ha megj�nnek, meg�lnek!

- Tõlem j�het, aki akar - felelte a fi� -, �n ugyan nem f�lek. Meg azt�n olyan f�radt vagyok, hogy ha akarn�k, sem tudn�k tov�bbmenni. Azzal v�gigvetette mag�t a padk�n, �s elaludt. Csakhamar megj�ttek a rabl�k; d�h�sen k�rdezt�k, mif�le gyerek hever ott.

- Szeg�ny �rtatlan fi� - mondta az �reg -, elt�vedt az erdõben; meg sz�ntam, befogadtam, levelet visz a kir�lyn�nak.

A harami�k felnyitott�k a levelet; �s amint elolvast�k benne a parancsot, hogy a fi�t meg kell �lni, marcona sz�v�k megesett rajta. A bandavez�r sz�tt�pte a levelet, �s m�sikat �rt helyette; abban az �llt, hogy a fi�hoz azonnal hozz� kell adni a kir�ly l�ny�t.

Reggelig b�k�n hagyt�k, hadd aludja ki mag�t a padk�n. Mikor pitymallatkor f�l�bredt, kez�be nyomt�k a levelet, �s �tj�ra bocs�tott�k.

A kir�lyn�, ahogy megkapta �s elolvasta a levelet, mindent aszerint tett, amint benne �rva volt: f�nyes lakodalmat csapott �s hozz�adta a kir�lyl�nyt a szerencsegyerekhez. A fi� sz�p is volt, kedves is volt, �gy h�t az ifj� p�r boldogan �s vid�man �lt.

Nem sokkal ezut�n hazat�rt a kir�ly a palot�j�ba. L�tta: betelt a j�slat; ak�rmit tett ellene, a szerencsegyerek m�giscsak feles�g�l vette a l�ny�t. D�lt-f�lt m�rg�ben, haragosan felelõss�gre vonta a feles�g�t.

- H�t ez hogyan t�rt�nt?! Hiszen �n eg�szen m�st hagytam meg a levelemben!

Erre a kir�lyn� odaadta neki a levelet, olvassa a tulajdon szem�vel. A kir�ly r�gt�n l�tta, hogy elcser�lt�k a level�t. H�vatta a szerencsegyereket, r�t�madt:

- Mit mûvelt�l te az �n levelemmel?

- �n ugyan semmit a vil�gon - felelte a fi� tiszta lelkiismerettel.

- M�rpedig val�tlant mondasz - h�borgott a kir�ly -, mert �n nem ezt �rtam! Kicser�lt�k a levelemet!

- Arr�l �n nem tudok semmit - mondta a fi� -, de meglehet, hogy a harami�k ûztek valami tr�f�t velem, am�g a tany�jukon aludtam.

�s elmondta a kir�lynak, hol, kikn�l h�lt akkor �jjel, amikor elt�vedt a level�vel.

A kir�ly sehogyan sem tudott belet�rõdni, hogy �gy fordult a dolog. Azt mondta a fi�nak:

- Nagy hûtlens�g, hogy nem vigy�zt�l el�gg� a levelemre, ez�rt b�ntet�s j�r; nem �szhatod meg ilyen k�nnyen a dolgot. K�l�nben is, aki az �n le�nyomnak az ura akar lenni, annak el kell hoznia nekem a pokolb�l az �rd�g h�rom arany hajsz�l�t. Meg�rtetted?

Mert h�t azt rem�lte a kir�ly, ezzel �r�kre megszabadul tõle. De a szerencsegyerek egy cs�ppet sem ijedt meg:

- Az �rd�gtõl nem f�lek, a h�rom aranyhajsz�lat elhozom.

Azzal elk�sz�nt, �s �tnak indult.

Ment szapor�n, �s egy idõ m�lva egy nagy v�roshoz �rkezett. A kapuban az õr kik�rdezte, mit tud, mif�le mesters�ghez �rt.

- Tudok �n mindenhez! - felelte a szerencsegyerek.

- No, akkor seg�thetsz rajtunk - mondta az õr. - Van a v�rosnak egy k�tja, hajdan bor folyt belõle, ma meg m�g csak v�z sem. Megmondhatn�d, mi�rt apadt ki.

- Majd megtudj�tok - felelte a leg�ny -, csak v�rjatok, m�g vissza j�v�k.

Azzal ment tov�bb. Hamarosan egy m�sik v�roshoz �rt. Ott a kapuõr megint csak faggatni kezdte, mit tud, mihez �rt.

- Tudok �n mindenhez! - felelte.

- No, akkor seg�thetsz rajtunk. Van a v�rosnak egy f�ja, hajdan arany alma termett rajta, most meg m�g csak levelet sem hajt. Mi�rt nem?

Majd megtudj�tok, csak v�rjatok, m�g visszaj�v�k.

�s ment tov�bb. Egy nagy foly� �llta �tj�t; �t akart kelni rajta. K�rdi a r�v�sz, mit tud, mihez �rt.

- Tudok �n mindenhez!

- No, akkor mondd meg nekem, mi�rt kell �r�kk� ide-oda eveznem, mi�rt nem v�lt fel soha senki.

- Majd megtudod, csak v�rj, am�g visszaj�v�k.

�tkelt a v�zen; h�t egy �ktelen, kormos lyuk t�tongott fel�je a t�ls� parton: ott ny�lt a pokol bej�rata. A leg�ny nem sokat teket�ri�zott, fogta mag�t, bement. Az �rd�g �ppen �ton j�rt valahol; nem volt otthon, csak az �reganyja. Ott �lt a v�ns�g egy nagy karossz�kben, �s csod�lkozva tekintett a v�ratlan vend�gre.

- H�t te mit keresel itt, ahol a mad�r se j�r? - k�rdezte.

- Szeretn�k h�rom arany hajsz�lat az �rd�g fej�rõl - felelte a fi� -, k�l�nben nem tarthatom meg a feles�gemet.

- Ez nagy dolog - cs�v�lta a fej�t a v�nasszony -, de az sem kisebb, amit k�rsz. Tudod-e, hogy ha az �rd�g hazaj�n, �s itt tal�l, nyomban kitekeri a nyakadat?

- Tudom, tudom, de h�t mit tehetek? - felelte a fi�.

Az �regasszony v�gigm�rte, arca egyre bar�ts�gosabb lett, csak �gy t�ncolt rajta a rengeteg r�nc.

- Tetszel nekem, nem venn�m a sz�vemre, ha baj �rne itt n�lunk. L�ssuk, mit tehetek �rted.

Azzal egyszeriben hangy�v� var�zsolta.

- B�jj be gyorsan a szokny�m r�nc�ba, ott biztons�gban vagy!

A fi� szedte a hangyal�bait, elb�jt, azt�n kisz�lt a szoknya r�nc�b�l:

- Volna �m m�g h�rom k�rd�sem is!

- Mif�le k�rd�sek, hadd halljam! - sz�lt a v�nasszony.

- Az elsõ: mi�rt apadt el a k�t, amelyikbõl azelõtt bor folyt, most meg m�g csak vizet sem �d? A m�sodik: mi�rt sz�radt ki a fa, amelyik azelõtt aranyalm�t termett, most meg m�g csak levelet sem hajt? A harmadik mi�rt kell a r�v�sznek �r�k�sen ide-oda eveznie, mi�rt nem v�ltja fel soha senki?

- Neh�z k�rd�s mind a h�rom - felelte a v�nasszony -, de csak maradj veszteg, �s j�l figyeld meg, mit mond az �rd�g, amikor a h�rom arany haj sz�l�t kit�pem.

S�t�t este volt m�r, j�tt is haza nagy d�rrel-d�rral az �rd�g, �s m�r messzirõl azt kiab�lta:

- Nem tiszta a levegõ! Emberszagot �rzek! Emberszagot �rzek! Berontott a szob�ba, csak �gy a l�b�val r�gta be maga ut�n az ajt�t, s nyomban neki�llt a keres�snek; �tkutatott minden zugot, m�g az �gy al� is ben�zett, de hi�ba, nem tal�lt senkit.

Az �reganyja meg lehordta:

- Nem sz�gyelled magad! Most takar�tottam, most raktam rendet, m�ris tõvel-heggyel �sszeh�nysz itt mindent! �r�k�sen emberszagot szimatolsz! Ink�bb �lj le, l�ss neki a vacsor�dnak!

Az �rd�g j�t evett-ivott, azt�n, mert f�radt volt, lehajtotta a fej�t az �reganyja �l�be.

- Vakargass egy kicsit - mondta nyûg�sen.

A v�nasszony vakargatni kezdte az �lmos pokolfûtõ �st�k�t. Alig telt el egy kis idõ, az �rd�g�t elnyomta a buzg�s�g; f�jtatott, hortyogott kem�nyen. Akkor az �regasszony megkereste az elsõ arany hajsz�lat, kir�ntotta �s maga mell� tette.

- Hujuj! - rikoltott az �rd�g. - Mi t�rt�nt?

- Rosszat �lmodtam, ijedtemben a hajadba kapaszkodtam - mondta az �reganyja.

- S ugyan mit �lmodt�l? - k�v�ncsiskodott az �rd�g.

- Egy kutat; azelõtt bor folyt belõle, most meg m�g csak vizet sem �d. Ugyan mi�rt?

Az �rd�g j�t nevetett, m�g a hasa is r�zk�dott tõle.

- Haj, ha azok az ostoba emberek tudn�k! Egy varangy �l a k�tban egy kõ alatt; ha azt meg�ln�k, a k�tb�l �jra bor folyn�k. No de aludjunk tov�bb.

A v�nasszony megint vakargatni kezdte a s�t�n �st�k�t, m�g �jra el nem szender�lt, s horkolni nem kezdett, hogy csak �gy rezegtek az ablakok. Akkor kir�ntotta a m�sodik arany hajsz�lat.

- Hujuj! Mit csin�lsz?! - ord�totta d�h�sen az �rd�g.

- Ne vedd zokon - felelte az �regasszony -, �lmomban kapaszkodtam bel�d.

- Mit �lmodt�l m�r megint?

- Azt, hogy egy orsz�gban �ll egy almafa, r�gen aranyalma termett rajta, most meg m�g csak levelet se hajt. Ugyan mi�rt?

- Haj, ha tudn�k! - felelte az �rd�g. - A fa gy�ker�t egy eg�r r�gja; ha azt meg�lik, megint aranyalm�t terem, de ha az eg�r tov�bb r�gja, elsz�rad v�gk�ppen. Hanem most az t�n m�r hagyj b�k�n az �lmaiddal, mert ha m�g egyszer f�lzavarsz, kapsz egy pofont!

Az �regasszony v�ltig �g�rte, hogy a vil�g�rt sem h�borgatja t�bbet; azzal megint nekil�tott a vakargat�snak, m�g az �rd�g �jb�l el nem aludt, s hortyogni kezdett. Akkor megkereste a harmadik arany hajsz�l�t, s azt is kit�pte. Nosza, f�lugrott a s�t�n �v�lt�tt, s el akarta r�ntani az �reganyja n�t�j�t; hanem az megint csak lecsendes�tette:

- Ki tehet a rosszr�l, amit �lm�ban v�t?

Az �rd�g�t �jb�l elfogta a k�v�ncsis�g:

- Nocsak, mit �lmodt�l?

- Egy r�v�szt; mind csak azon panaszkodik, hogy �r�kk� ide-oda kell eveznie, nem v�ltja fel soha senki. Ugyan mi�rt?

- Hoh�, a t�kfilk�! - nevetett az �rd�g. - Ha j�n valaki, �s �t akar kelni, nyomja a kez�be a lap�tot, �s mondja neki: "H�zd magad, ha akarod" - s ezzel azt�n le is tette �r�kre az evez�s gondj�t.

Most m�r, hogy megvolt a h�rom arany hajsz�l is meg a h�rom felelet is, az �reganyja b�k�n hagyta a v�n s�t�nt, hadd aludj�k.

Aludt is hajnalhasadt�ig.

Mikor azt�n reggel megint elhordta mag�t, a v�nasszony elõszedte a hangy�t a szokny�ja r�nc�b�l, s visszavar�zsolta annak, ami volt: szerencsegyereknek.

- Itt a h�rom arany hajsz�l - mondta. - Hallottad, mit felelt az �rd�g a h�rom k�rd�sre?

- Igen, hallottam, j�l meg is jegyeztem.

- Akkor h�t seg�tett�nk a bajodon, mehetsz utadra.

A fi� sz�pen megk�sz�nte az �regasszonynak, hogy ilyen j� volt hozz� a baj�ban; h�tat ford�tott a pokolnak, �s igen �r�lt neki, hogy ilyen j�l siker�lt neki minden. Csakhamar oda�rt a foly�hoz. A r�v�sz, mihelyt megl�tta, k�rte tõle a meg�g�rt v�laszt.

- Elõbb vigy�l �t, azt�n megmondom, hogyan szabadulhatsz.

�s amint kiugrott a partra, elõ is adta nyomban az �rd�g tan�cs�t:

- Ha j�n valaki, �s �t akar kelni, nyomd a kez�be a lap�tot, h�zza maga, ha akarja!

Ment tov�bb, oda�rt a term�ketlen almafa v�ros�hoz. Az õr itt is k�rte a v�laszt. Õ meg, ahogyan az �rd�gtõl hallotta:

- �lj�tek meg az egeret - mondta -, amelyik a t�v�t r�gja, akkor majd megint aranyalm�t terem a f�tok!

Az õr megk�sz�nte a sz�vess�g�t, �s h�l�b�l k�t, arannyal megrakott szamarat adott neki. V�g�l oda�rt a kiapadt k�t v�ros�hoz. Ott is tudt�ra adta az õrnek, amit az �rd�gtõl hallott:

- Egy varangy �l a k�t fenek�n, keress�tek meg, �s �lj�tek meg, akkor majd �jra bort �d a kutatok.

Ez az õr is k�sz�netet mondott neki, �s h�l�b�l ez is k�t, arannyal megrakott szam�rral aj�nd�kozta meg.

A szerencsegyerek azt�n nemsok�ra haza�rt a feles�g�hez. Az asszony tiszta sz�vbõl �r�lt a viszontl�t�snak, �s t�virõl hegyire elmondatta az ur�val, hol, merre j�rt s milyen szerencs�vel. A fi� meg odaadta a kir�lynak, amit k�v�nt: az �rd�g h�rom arany hajsz�l�t.

A kir�ly, mikor megl�tta a n�gy szamarat a tenger sok arannyal, egyszeriben j�kedvre der�lt, egyszeriben csupa sz�ves ny�jass�g lett.

- Minden felt�telt teljes�tett�l - mondta -, megtarthatod a l�nyomat. De mondd csak, kedves võm, hol szerezted ezt a rengeteg aranyat? Nagy kincs ez!

- Egy foly�n t�lr�l hoztam; �tkeltem a v�zen, annak a t�ls� partja homok helyett arannyal van ter�tve.

- �n is hozhatn�k belõle? - tudakolta s�v�ran a kir�ly.

- Amennyit csak akarsz! - felelte a fi�. - Van ott egy r�v�sz, vitesd �t vele magad, oda�t megt�mheted a zs�kodat.

A kapzsi kir�ly t�st�nt �tra kelt; oda�rt a foly�hoz, �s intett a r�v�sznek, vigye �t. Az elõcammogott, f�ltess�kelte a kir�lyt a kompra, �s mikor �t�rtek a t�ls� partra, kez�be nyomta az evezõt, kiugrott �s elszaladt. Att�l fogva a kir�lynak kellett ide-oda eveznie a k�t part k�zt; ez volt a b�ntet�s gonoszs�g��rt.

Most is ott r�v�szkedik m�g, mert csak nem bolond valaki kivenni az evezõt a kez�bõl!