�lt egyszer egy �zvegyasszony, annak volt k�t l�nya: az egyik sz�p �s szorgos, a m�sik cs�nya �s lusta. Az �zvegy sokkal jobban szerette a cs�nya lust�t, mert az �desl�nya volt. Minden munk�t a m�siknak kellett v�geznie, az volt Hamupipõke a h�zban. Ott �lt szeg�ny napestig a k�t mellett az �ton, �s font, egyre font, m�g csak a v�r ki nem serkent az ujj�b�l.

Egyszer azt�n �gy megv�gta az ujj�t a sz�l, hogy az ors� is csupa v�r lett tõle. Le akarta mosni a k�tn�l, de az ors� kicsusszant a kez�bõl, �s beleesett a v�zbe. A l�ny s�rva fakadt, hazaszaladt a mostoh�j�hoz, s elpanaszolta neki, mi t�rt�nt. Az meg, ahelyett hogy megsz�nta volna, kegyetlen�l r�ripakodott:

- Ha beleejtetted, szedd is ki belõle!

Szeg�ny l�ny visszament a k�thoz, nem tudta, mit�võ legyen; f�lelm�ben v�g�l is az ors� ut�n ugrott. Elvesztette az eszm�let�t, s mikor azt�n mag�hoz t�rt, egy sz�p, napf�nyes, vir�gos mezõn tal�lta mag�t. Elindult, ment, mendeg�lt; egyszer csak egy kemenc�hez �rt. A kemence tele volt keny�rrel, s a kenyerek azt kiab�lt�k:

- H�zz ki hamar! H�zz ki hamar, mert meg�gek! M�r r�gen kis�ltem!

A l�ny nekil�tott, �s sz�p sorj�ban mind kiszedte õket a lap�ttal. Azt�n tov�bbment; ment, mendeg�lt, m�g egy almaf�hoz nem �rt. A fa tele volt alm�val, �s azt kiab�lta:

- R�zz meg! R�zz meg! Minden alm�m meg�rett m�r!

A l�ny megr�zta a f�t, hogy csak �gy hullott a sok alma, mint a z�por. Addig r�zta, m�g az utols� szem is le nem hullott r�la. Akkor az eg�szet sz�pen kupacba rakta, �s tov�bbindult.

Ment, mendeg�lt, v�gre egy h�zik�hoz �rt. A h�zik�b�l egy any�ka kukucsk�lt ki bar�ts�gosan, de olyan hossz� foga volt, hogy a l�ny megijedt, �s el akart szaladni. Az �regasszony azonban ut�na ki�ltott:

- Ne f�lj tõlem, kedves l�nyom! Maradj n�lam; ha minden munk�t rendben elv�gzel a h�zn�l, j� sorsod lesz. Csak arra vigy�zz, hogy j�l megvesd az �gyamat, j�l f�lr�zd a p�rn�mat, hadd sz�lljon a pih�je; olyankor h� hullik f�nt a vil�gban. �n vagyok Holle any�.

Az �regasszony olyan sz�pen r�besz�lte, hogy a l�ny v�g�l is �sszeszedte b�tors�g�t, r��llt a dologra, �s beszegõd�tt hozz�. Mindent megtett a kedve szerint, az �gy�t is mindig j�l f�lr�zta, csak �gy sz�lltak a pih�k, ak�r a h�pelyhek.

De j� dolga is volt �m az �regn�l! Soha egy rossz sz�t sem hallott, s ehetett, amennyi j�lesett neki.

- Evett is eleinte j� �tv�ggyal; hanem azt�n valahogyan �z�t vesztette a falat a sz�j�ban. Egyre kedvetlenebb, egyre szomor�bb lett. Eleinte maga sem tudta, mi leli; hanem ut�bb, mikor m�r j� ideje szolg�lt Holle any�n�l, r�eszm�lt; hogy hazak�v�nkozik. Hi�ba ment itt ezerszer jobban a dolga, mint otthon, m�giscsak mindig ott j�rt a gondolata a messzi kis falusi h�zban. V�g�l azt�n m�r nem b�rta tov�bb, oda�llt sz�pen Holle any� el�, �s azt mondta neki:

- Elfogta a sz�vemet a honv�gy, nem maradhatok tov�bb n�lad. Tudom, sz�zszor jobb sorsom van itt, m�gis azt mondja a sz�vem: vissza kell mennem az eny�imhez!

- Tetszik nekem, hogy hazav�gyol - felelte az �reg -, ebbõl is l�tszik, hogy der�k, hûs�ges teremt�s vagy. �s ami�rt olyan becs�lettel szolg�lt�l, �n magam viszlek fel a fenti vil�gba.

Azzal k�zen fogta, �s egy nagy kapuhoz vezette.

- Inn�t most m�r mehet magad is - mondta -, ez a kapu egyenest a falutok hat�r�ba ny�lik.

A kapu kit�rult, s abban a pillanatban, ahogy a l�ny �tl�pett rajta, sûrû aranyesõ hullott r� a magasb�l, �s az arany mind ott ragadt a ruh�j�n; f�nylett, csillogott az eg�sz l�ny tetõtõl talpig.

- Ez a fizets�g a szorgalmad�rt! - ki�ltotta Holle any� a kapun �t, �s m�g a k�tba esett ors�j�t is kidobta ut�na.

A k�t kapusz�rny d�rd�lve becsuk�dott, s l�m a l�ny, amint k�r�ln�zett, ott tal�lta mag�t a falujuk hat�r�ban, nem messze az anyja h�z�t�l.

Gyorsan �tnak eredt, sietett haza boldogan. Ahogy befordult az udvarukra, a k�t k�v�j�r�l megl�tta a kakas �s nagyot rikkantott:

Kukurik�! Mi t�rt�nt?
Aranyos l�nyunk hazat�rt!

A l�ny bement a h�zba, �s mert talpig arany bor�totta, az anyja is meg a testv�re is sz�vesen fogadta. Õ meg elmes�lte, mi t�rt�nt vele. Mikor a mostoh�ja meghallotta, hogyan jutott a nagy gazdags�ghoz, nagyon szerette volna, ha a cs�nya, lusta l�ny�nak is ilyen szerencs�je akad. Kik�ldte h�t fonni a k�thoz, a l�ny meg bedugta a kez�t a t�skebokorba, �sszesz�ratta az ujj�t a t�visekkel, bev�rezte az ors�t, bedobta a k�tba, �s ut�na ugrott. Õ is a sz�p mezõn t�rt mag�hoz; azon az �sv�nyen indult el, amelyiken a m�sik l�ny j�rt. Amint a kemenc�hez �rt, kiab�lni kezdtek a kenyerek:

- H�zz ki hamar! H�zz ki hamar, mert meg�gek! M�r r�gen kis�ltem!

De a lusta l�ny azt felelte:

- Hogyisne! Hogy �sszepiszkoljam magamat!

Az tov�bbment. Csakhamar az almaf�hoz �rt.

- R�zz meg! R�zz meg! Minden alm�m meg�rett m�r! - ki�ltotta az almafa.

- Hogyisne! Hogy a fejemre ess�k egy alma! - felelte a l�ny, �s tov�bbment.

Oda�rt Holle any� h�z�hoz, de egy cseppet sem ijedt meg az �regtõl, mert m�r tudta, milyen nagy foga van, �s t�st�nt elszegõd�tt hozz�.

Az elsõ nap erõt vett mag�n, szorgoskodott, �s ha Holle any� mondott neki valamit, r�gt�n megtette, mert egyre csak a sok aranyra gondolt, amit majd kapni fog tõle. A m�sodik napon azonban m�r lust�lkodott egy kicsit, a harmadikon meg m�r alig akart f�lkelni reggel. Holle any� �gy�t sem �gy vetette meg, ahogyan kellett volna; nem r�zta f�l a dunn�t, hogy a pih�k sz�tsz�lljanak belõle. Az �reg v�g�l is r�unt, �s kiadta az �tj�t. A lusta l�ny cseppet sem b�sult rajta, hogy a dolog �gy fordult; most j�n majd az aranyesõ - gondolta mag�ban.

- Holle any� õt is a kapuhoz vezette; hanem amikor a l�ny kil�pett rajta, arany helyett egy j�kora �st szurok z�dult a nyak�ba.

- Ez a fizets�g a szolg�latod�rt! - mondta Holle any�, �s becsukta a kaput.

A lusta l�ny hazament; tetõtõl talpig szurkos volt, s amikor a kakas megl�tta a k�t k�v�j�r�l, nagyot rikkantott:

Kukurik�! Mi t�rt�nt?
Szutykos l�nyunk hazat�rt!

A szurok pedig rajta ragadt �lete v�g�ig.