- Hagyd el, ne kérd, mert dologtalan, s nem élsz meg vele.

Megint megkéri egy legény, s az anyja azt is le akarja beszélni, de ez azt felelte:

- Hát kigyelmed olyan anya, hogy a leányának nem akarja boldogságát? Jössz-e hozzám, húgom?

- Igen biz én jó szívvel! - feleli a leány.

A legény azt mondja:

- Gyere, menjünk s esküdjünk meg!

A legény a leányt elveszi az anyja ellenére is, elmennek, meg esküsznek.

A leány csak ahhoz tartotta magát, ahogy az anyjánál szokva volt, ott üldögélt egy helyben, szép kényesen, pirimókoson, nem dolgozott semmit álló napestig, csak a lábát lóbázta. Neki az is mindegy volt, ha az ura szidta is érte.

Gondolta az ura: "Hagyd csak el, ifiasszony, mert majd megtanítalak én téged dolgozni, ha az anyád meg nem tanított is!" Mert amikor hazajött a mezőről, az anyja is örökké panaszolta, hogy a menyasszony semmit sem dolgozik. Azt mondta:

- Evvel, édes fiam, soha meg nem élsz, mert semmi dologhoz nem nyúl. Úgy ül örökké, mint egy nagy grófné! Jobb lesz, ha elválsz tőle.

- Elválni nem válhatok el, anyámasszony, mert tudva úgy vettem el, mint dologtalant. Hanem bízza rám kigyelmed, majd megtanítom én őt dolgozni.

Másnap reggel az ifjú gazda elment ki a mezőre, s mikor hazajött, azt kérdezte:

- Ma hányan dolgoztunk, anyámasszony?

Az anyja azt felelte:

- Ketten, édes fiam!

- Na, hát ketten is együnk! - mondotta a fiú.

Ettek ketten, s az ifiasszony étlen maradt még este is s reggel is.

Reggel, mikor az ura elment, sírt egy jó nótát, azután sóhajtozni s gondolkozni kezdett. Egyszer azt kérdi az anyósától:

- Anyámasszony, ha a tüzet megszítom, dolog-e?

- Dolog, édes lányom, dolog!

Megszította hát a tüzet. Azután azt kérdezte:

- Hát ha a tűzre fát hozok be, dolog-e?

- Dolog az is, édes lányom - felelte az öreg.

Fát is hozott. Azután megint megkérdezte:

- Hát ha vizet hozok, dolog-e?

- Dolog, édes lányom, dolog!

- Hát ha kiseprem a házat?

- Az is dolog!

Vizet hozott, házat sepert, s az öreg megörvendett, hogy jól kezdi majd viselni magát, s elmagyarázta neki, hogy miféle dolgok vannak a ház körül, s azokba beindította, segítette, tanította.

A gazda hazajött, s mikor asztalhoz kellett ülni, kérdi az anyját:

- Ma hányan dolgoztunk, anyámasszony?

- Hárman, édes fiam - mondta nagy örömmel az öreg.

- Na, hát akkor hárman is együnk! - mondta a gazda is örömmel.

Asztalhoz ültek hát, az ifiasszony még nagyobb örömmel, mert másfél nap alatt éppen eléggé megehült.

Aznaptól fogva mindig hárman dolgoztak, s hárman is ettek.

Még ma is élnek, ha meg nem haltak.