Köszöntő 

Már megjöttünk ez helyre, 
anyák köszöntésére, 
anyám, légy reménységben, 
köszöntelek egészségben. 

Gyöngyharmatos hajnalba 
kivirult a hajnalka, 
szép kivirult hajnalkák, 
köszöntsétek jó anyát.

Amennyi a zöld fűszál,
égen ahány csillag jár, 
májusban a szép virág: 
annyi áldás szálljon rád. 

Ahány csepp a tengerben, 
annyi hála szívünkben, 
gyermekeid hő szavát 
hallgasd meg ma jó anyánk.

 Anyák napjára

Úgy repültem, mint a madár!
Pedig szárnyam sincsen.
Virágot is hoztam Neked!
Pedig kertem sincsen.

A szeretet az én szárnyam 
Szívem az én kertem.
Anyák napján köszöntelek,
Édesanyám, lelkem!

Fazekas Anna: Köszöntő

Donászi Magda: Anyák napján 

Tavaszodik, kis kertemben 
kinyílik a tulipán. 
Ragyognak a harmatcseppek 
anyák napja hajnalán. 

Kinyílott a bazsarózsa, 
kék nefelejcs, tulipán, 
neked adom anyák napján, 
édes-kedves anyukám.

Donászi Magda: Anyáknapja van ma

Üres a kis csóka fészek
Egy májusi reggel.
Az öt vidám csókagyerek
Tán világgá ment el.

Csóka mama szívdobogva
Keresgette oket,
De nem látták sem a nyuszik,
Sem a fürge őzek.

Jönnek! Szólt a kakukk,
Ki a legmesszebbre látott,
Kis csőrében mindegyik hoz
Egy-egy szál virágot 

Hol voltatok? Szólt az anyjuk,
S megcsuklik a hangja.
Neked hoztunk virágot,
Mert ma van anyák napja.

 Móra Ferenc: Anyának 

Álmomban az éjszaka
aranykertben jártam.
Aranykertben aranyfán
aranyrigót láttam.
Aranyrigó énekét
a szívembe zártam.
Ahány levél lengedez
szélringatta ágon,
ahány harmatcsepp ragyog
fűszálon, virágon
Édesanyám, fejedre
annyi áldás szálljon.

Zelk Zoltán: Este jó, este jó

Este jó, este jó
este mégis jó.
Apa mosdik, anya főz,
együtt lenni jó.

Ég a tűz, a fazék
víznótát fütyül
bogárkarika forog
a lámpa körül.

A táncuk karikás,
mint a koszorú,
meg is hal egy kis bogár:
mégse szomorú.

Lassu tánc, lassu tánc
táncol a plafon,
el is érem már talán, 
olyan alacsony.

De az ágy, meg a szék
messzire szalad,
mint a füst, elszállnak a 
fekete falak.

Nem félek, de azért
sírni akarok,
szállok én is mint a füst,
mert könnyű vagyok...

Ki emel, ki emel
ringat emgemet?
kinyitnám még a szemem,
de már nem lehet....

Elolvadt a világ,
de a közepén 
anya ül és ott ülök
az ölében én.

 József Attila: Mama



Már egy hete csak a mamára

gondolok mindig, meg-megállva.

Nyikorgó kosárral az ölében,

ment a padlásra, ment serényen.



Én még oszinte ember voltam,

orditottam, toporzékoltam.

Hagyja a dagadt ruhát másra,

Engem vigyen föl a padlásra.



Csak ment és teregetett némán,

nem szidott, nem is nézett énrám,

s a ruhák fényesen, suhovam,

keringtek, szálltak a magosba.



Nem nyafognék, de most már késő,

most látom, milyen óriás ő, -

szürke haja lebben az égen,

kékitőt old az ég vizében.

 Erdélyi József: Anyai szó



Vertük a fecskefészkeket,

az istálló eresz alatt,

kihoztuk és csaptuk a földhöz

a kopasz fecskefiakat.



Nem hatottak meg a kifosztott

madarak sikongásai, -

játszottunk... Van-e különb játék,

mint életekkel játszani?...



Egy kisfecskét én hazavittem,

hogy anyámnak megmutatom –

A szivemet cseréltem el

azon a végzetes napon,

az én ártatlanul kegyetlen,

öldöklő gyermekszivemet...



Anyám is jobban tette volna,

ha nem szült volna engemet!

Nem bántott, csak azt mondta, hogy

a fecske Isten madara,

s aki bántja, azt megveri

az Isten tüzes ostora. 

Azt kérdezte: hogy esne nékem,

ha megfogna egy óriás,

s kitépné a két kezemet,

mikor nem is volnék hibás?...



Tanyasi játszótársaimnak

elmondtam: mit mondott anyám,

félrelöktek. Nem fogott

rajtuk a jámbor tudomány.

Magam is maradtam, kis tudós,

egy játékommal kevesebb,

két kezem tisztább, mint a másé,

de a két szemem könnyesebb...



Miért is tanitott jóra, szépre?

Miért nem mondta, hogy öld, csak öld,

ne sajnáld a kicsit, a gyengét,

mert az eroseké s Föld,

kiknek szivében nincs bünbánat,

se irgalom, se kegyelem!...

Fegyverrel birják a világot,

és énnekem nincs fegyverem.



Nincs fegyverem más, csak a szó,

és nem hallgat rám a világ,

nem hallja meg, hogy sikoltoznak

fiaik után az anyák.



Nem hallja, hogy siratja rablott

szerelmes a szerelmesét, -

egy neveletlen, óriás,

vad gyermek az emberiség.



Ki fékezi meg ezt a játszó,

gyilkos óriásgyermeket?

Ki fogja égi tudományra

a durva népvezéreket? –



Anyai szó! Angyali szózat,

isteni fegyver, tüzesen

szállj szivről szivre, szájról szájra,

se is némulj el sohasem!...

Létay Lajos: Édesanyám, mit segitsek?



Édesanyám mit segitsek?

Cukrot törjek? Hozzak lisztet?

Megpörköljem tán a kávét?

Elszaladjak hagymaszárért?



Neked száz és száz a dolgod,

mig ebédünk egybehordod;

mig az asztal megteritve,

csak te fáradsz, te s megint te!



Ámde én nem hagylak téged,

tétlen mint is nézhetnélek?

S épp ma van lám neved napja,

hát igy üld meg, mosogatva?



Édesanyám, mit segitsek,

hogy ne fáradj, légy mind frissebb?

Megtennék én mindent érted,

minden gondtól kimélnélek.

Hogy vidáman élj sokáig,

s ifjan lásd meg unokáid.

 Dsida Jenő: Hálaadás



Köszönöm Istenem az édesanyámat!

Amig ő véd engem, nem ér semmi bánat.

Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,

Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.



Áldott teste, lelke csak érettem fárad,

Köszönöm Istenem az édesanyámat!

Köszönöm a lelkét, melybol reggel, este

imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.



Köszönöm a szivét, mely csak értem dobban 

itt e földön senki sem szerethet jobban! – 

Köszönöm a szemét, melybol jóság árad,

Istenem köszönöm az édesanyámat! 



Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,

Aki oltalmadat, vigaszodat várja.

Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,

Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!



Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,

Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!

Áldd meg édesanyám járását-kelését,

Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!



Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,

Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!

Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:

Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!

 Benedek Elek: Kisbaconi temetőben



Kisbaconi temetőben

Most van a nap lemenőben,

Ráverődik a sugára

Jó szüleim sirhalmára.



Egykor, régen haj de féltem,

Ha temetőbe léptem,

Vége már a félelemnek,

“Nagyapóék" ott pihennek.



Testem, lelkem hogyha fáradt,

Ide jönni érzek vágyat,

Ide jövök este, reggel,

S beszélek az öregekkel.



Elmondom, hogy bárhol járok

Mindenütt gondolok rájok,

Hálás szivvel, könnyes szemmel,

Gyermeki szent szeretettel.



Hogy mit irtam sok-sok könyvben,

Tolük kaptam mind örökbe,

S ha szivemben van szeretet



Ez az ők szivükből eredt.

A forrását minden jónak

Köszönhetem “Nagyapónak",

Nagyapónak és párjának,

Az én édes nagyanyámnak.



Óh, áldott föld, szent sirhalom,

Szálljon reád csend, nyugalom,

S hogyha pályám megfutottam

Én is itten nyugodhassam.

Mécs László: A királyfi három bánata





Amikor születtem, nem jeleztek nagyot

messiás-mutató különös csillagok,

csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.

A többiek láttak egy siró porontyot,

de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,

mintha babusgatná a szép napkorongot.



Maga adta nékem édessége teljét,

úgy ajándékozta anyasága tejét,

hogy egyszer földnek bennem kedve teljék.

Isten tudja, honnan, palástot keritett,

aranyos palástot vállamra teritett,

fejem fölé égszin mosolygást deritett.



Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,

ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,

mint királyi ember királyi urának.

Amerre én jártam, kövek énekeltek,

mert az édesanyám izent a köveknek,

szive ment előttem előre követnek.



Amig ő van, vigan élném a világom,

nem hiányzik nekem semmi a világon,

három bánat teszi boldogtalanságom.

Az egyik bánatom: mért nem tudja látni

egymást a sok ember, a sok-sok királyfi,

úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?



A másik bánatom: hogyha ő majd holtan

fekszik a föld alatt virággá foszoltan,

senki se tudja majd, hogy királyfi voltam.

Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,

minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:

kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.



Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna

s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,

az én köszönetem igy is kevés volna.

Hogyha a föld minden szinmézét átadom,

az o édességét meg nem hálálhatom,

ez az én bánatom, harmadik bánatom.