M�ly �rkokkal k�r�lszegett, r�gi udvarh�z melengette �reg falait a naps�t�sben. K�rny�k�t f�lverte a lapu, falai t�v�t�l az �rkok sz�l�ig kedv�kre n�ttek-terpeszkedtek az �ri�si lapulevelek; egy-egy magasabb bokor alatt k�nyelmesen meg�llhatott volna egy kisgyerek.

Ez a z�ld s�r� val�s�gos rengeteg erd� volt annak a kacs�nak, amelyik itt �lt a f�szk�n, hogy toj�sait kik�ltse. Sok�ig kellett melengetnie a toj�sokat, s a kacsa sokat unatkozott: vend�g ritk�n vet�d�tt el hozz�, a t�rsai meg az �rkok viz�ben bukd�csoltak, nem sz�vesen totyogtak ki a sz�razra, hogy a vil�g foly�s�r�l t�rsalogjanak vele a lapulevelek alatt.

Egy nap azt�n f�lpattant az els� toj�sh�j, ut�na a m�sodik, s a t�bbi. "Sip-sip!" - �r�ltek meg a vil�gnak a fi�k�k, s kigombolyodtak a toj�sb�l, mint megannyi megelevenedett toj�ss�rg�ja.

- H�p-h�p! - az �reg kacsa csak ennyit mondott. A kiskacs�k ott ny�zs�gtek k�r�l�tte, k�v�ncsian n�zt�k a lapulevelek z�ld s�r�j�t, s az anyjuk hagyta, mert a z�ld sz�n j�t tesz a szemnek.

- �, micsoda �ri�si nagy a vil�g! - �lm�lkodtak a kicsinyek; persze itt m�r m�sk�pp �rezt�k magukat, mint benn a sz�k toj�sban.

- Azt hiszitek, ez az eg�sz vil�g? - k�rdezte az anyjuk. - A kert t�ls� fele is hozz�tartozik, de m�g a pap f�ldje is. De ott m�g �n se j�rtam. No, megvagytok-e valamennyien? - Kiny�jtotta a nyak�t, �s v�gign�zett a kis seregen. - Dehogy vagytok, hiszen l�m, a legnagyobbik toj�s m�g ott hever a f�szekben. Jaj, meddig melengessem m�g? Most m�r igaz�n unom! - De mit tehetett, vissza�lt a toj�sra.

- Hogy vagyunk, szomsz�dasszony? - k�rdezte egy �reg kacsa, aki l�togat�ba j�tt hozz�.

- Annyi bajom van ezzel az egy toj�ssal - panaszkodott a kacsa. - Nem gy�z�m kiv�rni, hogy felpattanjon. Hanem n�zd meg a t�bbit! Soha �letemben nem l�ttam k�l�nb kiskacs�kat. Egyt�l egyig arra a semmirekell� apjukra �t�ttek. M�g csak el se j�tt hozz�m.

- Hadd l�tom azt a cs�k�ny�s toj�st! - mondta a kacsan�ne. - Alighanem pulykatoj�s, nekem elhiheted! �n tudom, mert egyszer �n is megj�rtam. Pulykatoj�sokat k�lt�ttem ki, s mennyit vesz�dtem a kicsinyekkel! Mert a pulyka mind retteg a v�zt�l. Nem mentek azok a v�zbe, se sz�p sz�ra, se parancsra! Mutasd csak azt a toj�st! H�t ez bizony pulykatoj�s! Hagyd csak itt a f�szekben, s ink�bb a t�bbit tan�tsd �szni.

- M�g el�ld�g�lek rajta egy kicsit - mondta a kacsa -, most m�r nem hagyom itt, ha m�r ennyit melengettem.

- Ahogy tetszik! - mondta az �reg kacsan�ne, azzal eltotyogott.

V�gre-v�gre megpattant a nagy toj�s h�ja. - Pip, pip! - sipogta a fi�ka, �s kik�sz�l�dott a nagyvil�gra. Milyen r�t volt szeg�ny, �s milyen nagy! Az anyja j�l szem�gyre vette. "igen nagy ez kacs�nak - gondolta mag�ban. - Eg�szen m�s, mint a t�bbi. Kispulyka volna? Majd elv�lik mindj�rt, gyer�nk csak a v�zhez! �sznia kell, ha m�sk�pp nem, h�t magam l�k�m bele!"

Ver�f�nyes, sz�p id� volt m�snap, a lapulevelek k�z� bet�z�tt a napf�ny. A kacsa ler�ndult kicsinyeivel a vizes�rok partj�ra. Zsupsz! - m�r bele is csobbant a v�zbe. A kiskacs�knak nem kellett sok biztat�s, v�gan loccsantak ut�na; a v�z �sszecsapott a fej�k f�l�tt, de nyomban f�lbukkantak, �s �gy �sztak, hogy gy�ny�r�s�g volt n�zni: a l�buk mag�t�l gy�rta a vizet; mind j�l �rezte mag�t benne. �s a r�t kiskacsa is ott lubickolt k�z�tt�k.

- M�gsem pulykafi ez - mondta a kacsa -, l�m, milyen pomp�san evez, �s milyen sz�pen tartja a nyak�t! Hi�ba, az �n v�rem! Ha jobban megn�zem, eg�szen takaros form�j�. H�p-h�p! Gyertek h�t, hadd mutatom meg nektek a vil�got! Be kell mutatkoznotok a r�ceudvarnak, de mindig mellettem maradjatok, nehogy r�tok taposson valaki. K�l�n�sen pedig a macsk�t�l �vakodjatok.

Elvezette h�t �ket a r�ceudvarba. Ott �ppen hangos csetepat� volt: k�t r�cecsal�d �sszemarakodott egy halfejen, amit v�g�l is a macska kaparintott meg.

- L�tj�tok, ilyen a vil�g sora! - mondta oktat�n a kacsa, �s megvakarta a cs�re t�v�t, mert maga is nagyon megk�v�nta a halfejet. - No, szedj�tek a l�batokat, menjetek oda ahhoz az �reg kacsah�lgyh�z, �s hajoljatok meg sz�pen el�tte. � a legel�kel�bb az eg�sz udvarban: spanyol sz�rmaz�s�, az�rt olyan k�v�r, s n�zz�tek, piros rongyot visel a l�ba sz�r�n. Ez rendk�v�l nagy kit�ntet�s, nem is k�v�nhat t�bbet egy kacsa; azt jelenti, hogy vigy�znak r�, azt akarj�k, hogy ember, �llat mind megismerje. Sipogjatok neki illedelmesen, s a l�batok fej�t kifel� rakj�tok! A j�l nevelt kiskacsa nem rakosgatja cs�mp�san a l�b�t, �gy j�r, ahogy a sz�leit�l tanulta, �gy ni! Hajtsatok sz�pen fejet, �s mondj�tok: "Sip!"

A kicsinyek sz�t is fogadtak; az udvar n�pe mind �ket szeml�lgette, azt�n megmondt�k, amit gondoltak: - M�g ez hi�nyzott! Nem vagyunk elegen, most ezek is a nyakunkra j�nnek! H�t az meg mif�le, az a r�t j�sz�g? Ezt m�r nem t�rhetj�k! - Egy kacsa mindj�rt neki is ugrott, �s megcs�pte a nyak�t.

- Ugyan, hagyj�tok! - v�dte az anyja. - Nem v�t ez senkinek!

- De nagyobb, mint m�s becs�letes kiskacsa, �s r�t is! Ez�rt bizony ver�st �rdemel! - ki�ltotta az indulatos kacsa.

- Olyan sz�p a t�bbi fi�k�d! - mondta a piros kapc�s kacsah�lgy. - Takarosak �s j� n�v�s�ek. Csak ez az egy ilyen szerencs�tlen form�j�. A legjobb volna, ha �jra kik�lten�d.

- Azt nem lehet, kegyelmes asszonyom - felelte a fi�k�k anyja. - R�t kis j�sz�g, az igaz, de j�lelk� teremt�s, �szni meg �ppen �gy �szik, mint ak�rmelyik, s�t, b�tor vagyok kijelenteni, hogy m�g k�l�nb�l. Rem�lem, majd kikup�l�dik, vagy kisebb lesz id�vel; t�ls�gosan sok�ig kuporgott a toj�sban, az�rt ilyen form�tlan. - Cs�r�vel egyenesre igaz�totta a r�t kiskacsa nyak�t, �s anyai gonddal rendezgette a pih�it. - K�l�nben is, g�cs�r - folytatta -, h�t nem olyan fontos, hogy sz�p legyen. Er�s leg�ny lesz, �gy n�zem, meg�llja majd a hely�t az �letben.

- A t�bbi kicsinyed takaros - mondta kegyesen az el�kel� kacsa. - �rezz�tek h�t otthonosan magatokat, �s ha v�letlen�l halfejet tal�ltok, elhozhatj�tok nekem.

De a szeg�ny kiskacs�t, amelyik utols�nak b�jt ki a toj�sb�l, sz�netlen cs�pt�k, r�gt�k, t�p�zt�k �s cs�folt�k a t�bbiek, nemcsak a kacs�k, de m�g a ty�kok is. "T�ls�gosan nagy!" - v�lte mindenki; a pulykakakas meg, aki sarkanty�val j�tt a vil�gra, �s legal�bbis cs�sz�rnak k�pzelte mag�t, f�lduzmaszkodott, mint egy dagad� vitorla, nekirontott a r�t kiskacs�nak, �s olyan d�h�sen hurukkolt, hogy belek�k�lt a v�r�s b�rlebernyege. A szeg�ny kiskacsa azt se tudta, hov� legyen ijedt�ben, de meg b�sult is, ami�rt olyan r�t, hogy az eg�sz baromfiudvar �t cs�folja.

�gy telt el �lete els� napja. A t�bbi m�g keservesebb lett. A szeg�ny kiskacs�t mindenki �ld�zte, m�g a tulajdon testv�rei sem �llhatt�k, s ha sz�ltak hozz�, csak �gy: - B�rcsak elvinne a macska, te ut�latos szerzet! - Az anyja se volt jobb hozz�: - �, csak m�r ne l�tn�lak! - A kacs�k cs�pt�k, a ty�kok v�gt�k, m�g a szolg�l� is r�gott rajta egyet, valah�nyszor etette az apr�j�sz�got.

Egy nap azt�n nem b�rta tov�bb a szerencs�tlen kiskacsa, nekifutott a vil�gnak, s �tr�ppent a ker�t�sen. A kerten t�l, a bokrosban ijedten rebbentek sz�t k�zeledt�re az apr� madarak. "M�g �k is megr�m�lnek t�lem, olyan r�t vagyok" - gondolta a szeg�ny kiskacsa, �s sz�gyenlet�ben les�t�tte a szem�t, de az�rt csak szaladt tov�bb. �gy �rt el egy s�r� n�dasba, ahol vadkacs�k tany�ztak. Megh�z�dott a n�d k�z�tt, �s elcsig�zottan pihent eg�sz �jszaka. Nagyon f�jt a sz�ve.

Reggel, miel�tt a vadkacs�k sz�rnyra keltek volna, j�l szem�gyre vett�k az idegent.

- H�t te mif�le szerzet vagy? - k�rdezt�k t�le; a kiskacsa jobbra-balra k�sz�ngetett, illedelmesen, ahogy az anyja tan�totta.

- Fertelmes r�t vagy! - mondt�k meg kereken a vadkacs�k. - Szerencs�d, hogy nek�nk mindegy. Csak nehogy beh�zasodj a csal�dunkba!

Szeg�ny, r�t kiskacs�nak esze �g�ban sem volt h�zasodni, be�rte annyival, hogy tany�t verhetett a n�d k�z�tt, s ihatott a l�p viz�b�l.

M�r k�t napja tany�zott a n�dasban, amikor el�be �llt k�t vadg�cs�r; nemr�g b�jhattak ki a toj�sb�l, mert igen hetyke leg�nyek voltak.

- Ide s�ss, pajt�s! - sz�l�tott�k meg a r�t kiskacs�t. - Olyan cs�f vagy, hogy szinte tetszel nek�nk! �llj be k�z�nk, v�ndorolj vel�nk. Nem messze innen van egy m�sik n�das, ahol szemreval� kis vadlibusk�k lubickolnak. Kisasszony valamennyi, s olyan sz�pen tudj�k mondani: "Gi-g�-g�!" Ott tal�n szerencs�d akadhat, ha m�g olyan cs�nya vagy is!

- Dirr! Durr! - d�rd�lt valahol a k�zel�kben, s a k�t hetyke kisg�cs�r holtan fordult bele a v�zbe; pirosra festett�k a v�r�kkel. - Dirr! Durr! - hangzott �jra, s a vadludak n�pes csapatban menek�ltek f�l a magasba. Azt�n �jra eld�rd�lt a r�ms�ges hang. Vad�szat volt a vid�ken; a vad�szok k�r�lcserk�szt�k a n�dast, n�h�nyan meg lesb�l l�ttek a v�z f�l� hajl� f�zek �gai k�z�l. Felh�kben gomolygott a l�por k�k f�stje, megakadt a s�r� lomb k�z�tt, azt�n r�tespedt a v�zre; vizsl�k caplattak az iszapban, t�rt�k a n�dat, a s�st, szimatoltak. A szeg�ny kiskacsa iszony�an megijedt, r�m�lten forgatta a fej�t, s �ppen a sz�rnya al� akarta dugni, amikor egy irdatlan nagy kutya termett el�tte. Hosszan l�gatta v�r�s nyelv�t, r�m�t�en villogtatta a szem�t, az �ny�t felh�zta; m�r-m�r fogai k�z� ragadta a kiskacs�t. De azt�n, mintha hirtelen m�st gondolt volna, megfordult �s otthagyta.

- �, h�la istennek! - l�legzett f�l a kiskacsa. - �gy l�tszik, olyan r�t vagyok, hogy m�g a kutya is �tall a fogai k�z� kapni.

Most m�r megnyugodott, nem moccant, m�g a feje f�l�tt s�r�t kasz�lta a n�dat, �s l�v�sek d�reje verte f�l a vid�ket.

Csak estefel� �ltek el a f�lelmetes hangok. A szeg�ny kiskacsa m�g mindig nem mert mozdulni, �r�kig gubbasztott a n�d s�r�j�ben, m�g v�gre el�mer�szkedett. Akkor azt�n fut�snak eredt, ahogy csak a l�ba b�rta, menek�lt a n�dasb�l. Nekiv�gott a r�teknek-mez�knek, de olyan vihar �rte utol, hogy alig b�rt v�nszorogni.

Est�re m�gis el�rt egy rozzant kis paraszth�zik�hoz. Olyan volt az a kis h�z, hogy a falai csak az�rt �lltak, mert m�g nem tudt�k elhat�rozni, merre d�ljenek. �gy d�h�ng�tt a sz�l, hogy a kiskacsa le�lt a fark�ra, s a f�ldh�z t�maszkodott, nehogy elr�p�tse a vihar. Ahogy ott v�rta a sz�l szel�d�l�s�t, eln�zte a rozzant visk�t: l�tta, hogy az ajtaja kifordult az egyik sarokvasb�l, s a r�sen �ppen besurranhatna a h�zba. �gy is tett.

A rozoga h�zik�ban egy �regany� �ldeg�lt kand�rj�val meg ty�kj�val. A kand�rnak - akit az any�ka fiacsk�mnak nevezett - sokf�le tudom�nya volt: f�l tudta g�rb�teni a h�t�t, tudott dorombolni; m�g szikr�t h�nyni is, ha vissz�j�r�l simogatt�k a h�t�t. A ty�k csak arr�l volt nevezetes, hogy kurta kis l�ba volt, s ez�rt az any�ka kurta l�b� ty�kocsk�mnak bec�zgette. Igaz, ennek is volt egy tudom�nya: sz�p nagy toj�sokat tojott; az any�ka �gy szerette, hogy �des gyermek�t se szerethette volna jobban.

A h�zn�p csak reggel vette �szre a kis j�vev�nyt. A macska hangos dorombol�ssal, a ty�k k�r�l�ssal jelezte, hogy idegen van a h�zban.

- Mi az? - tekingetett k�r�l az any�ka. Azt�n megl�tta a kiskacs�t, de mert gy�nge volt a szeme, �gy l�tta, hogy egy sz�p, h�zott kacsa t�vedt a h�z�ba. - Ez azt�n a szerencse! - �rvendezett. - Most majd lesz kacsatoj�s a h�zn�l. Ha ugyan nem g�cs�r. No, majd megtudjuk.

H�rom h�tig leste a kiskacs�t, de az bizony nem tojott. A h�zban a kand�r volt az �r, a ty�k pedig a gazdasszony. Ez volt a szavuk j�r�sa: "Mi ketten meg a vil�g m�sik fele!" Mert h�t azt hitt�k, hogy �k a vil�g egyik fele, m�gpedig a jobbik. A kiskacsa �gy v�lte, hogy nem eg�szen ez az igazs�g, de a ty�k mindig letorkolta:

- Tudsz tojni?

- Azt bizony nem!

- Akkor fogd be a cs�r�det.

A kand�r meg azt k�rdezte t�le:

- F�l tudod-e g�rb�teni a h�tadat? Tudsz-e dorombolni meg szikr�t h�nyni?

- Bizony azt sem!

- Akkor ne ellenkezz az okosabbakkal!

A kiskacsa h�t beh�z�dott a sarokba, �s ott b�slakodott. Maga sem tudta, mi �t�tt bel�: egy napon igen megk�v�nta a friss leveg�t meg a napf�nyt; v�z ut�n v�gyakozott, �szni szeretett volna. Addig-addig s�v�rgott, m�g v�g�l ki�nt�tte sz�v�t a ty�knak.

- Mi bajod? - �mult el a ty�k. - M�r belehibbant�l a semmittev�sbe! Tojj�l toj�st, vagy tanulj meg dorombolni, megl�tod, kigy�gyulsz a bolonds�gaidb�l!

- De mikor olyan nagyszer� �szni! - �h�tozott a kiskacsa. - Milyen fels�ges �rz�s, amikor a v�z �sszecsap a fejem f�l�tt, azt�n �jra f�lbukkanok!

- Nagy �lvezet lehet, mondhatom! - mondta kicsinyl�en a ty�k. - Alighanem megh�borodt�l. K�rdezd csak meg a kand�rt, � a legokosabb �llat a vil�gon. K�rdezd meg, szeret-e �szk�lni, v�zben lubickolni? Magamr�l nem is besz�lek, de k�rdezd meg az �rn�nket, az any�k�t, akin�l azt�n csakugyan nincs okosabb a f�ld�n, �r�m�t leln�-e az �szk�l�sban, meg hogy a hull�mok �sszecsapjanak a feje f�l�tt?

- Nem, ti nem �rthettek meg engem! - s�hajtotta a kiskacsa.

- Ki �rt meg akkor, ha mi sem? Tal�n okosabbnak k�pzeled magad a kand�rn�l meg az any�k�n�l, hogy magamr�l ne is besz�ljek? Verd ki a fejedb�l ezeket az ostobas�gokat, s k�sz�nd meg a teremt�dnek, hogy ilyen j� helyre vez�relt! Itt meleg szob�d van s olyan t�rsas�god, hogy el�g b�lcsess�get tanulhatsz. De te hetet-havat �sszehordasz, mondhatom, nem k�nny� boldogulni veled! Nekem elhiheted, hogy j�akar�d vagyok; megmondom az igazs�got, ha neked rosszul esik is. Ilyen az igazi j� bar�t. H�t igyekezz; tanulj meg toj�st tojni, szikr�t h�nyni, vagy legal�bb dorombolni!

- Ink�bb kimenn�k a messzi vil�gba - mondta s�v�rogva a kiskacsa.

- H�t csak eredj, ha nincs marad�sod! - m�rgesedett meg a ty�k.

Neki is v�gott a kiskacsa a messzi vil�gnak; sok v�zen �szk�lt, kedv�re bukd�csolhatott, a t�bbi �llat b�k�ben hagyta, mert olyan igen r�t volt. Meg�rkezett az �sz, csupa rozsda meg arany lett az erd�, sz�l markolt a levelekbe, �s megforgatta �ket a leveg�ben. Odaf�nn a magasban egyre hidegebb lett, j�gszemek, h�pih�k nehez�tett�k a sz�rke felh�ket, s egy pal�nk tetej�n gy�szos hangon ki�ltotta egy holl�: "K�r! K�r!" Aki hallotta, v�gig szaladt a hideg a h�t�n. Komor lett a messzi vil�g a szeg�ny kiskacsa k�r�l.

Egy este csod�latos sz�nekben bukott le a nap, s a r�zs�s f�nyben egy sereg pomp�s, nagy mad�r sz�llt f�l egy bokrosb�l. A kiskacsa m�g sohasem l�tott eff�le madarakat: ragyog� feh�r volt a tolluk, a nyakuk karcs� �s sz�pen �vel� - hatty�k voltak. K�l�n�s volt a hangjuk is, az is, ahogy meglend�tett�k karcs� sz�rnyukat, �s sz�lltak a hideg �g al�l meleg �g al�, tengerek partj�ra. Magasan rep�ltek, igen magasan, s a r�t kiskacs�t k�l�n�s �rz�s j�rta �t, sz�delegve forgott a v�zben, nyak�t ny�jtogatta a pomp�s madarak ut�n, s felrikoltott, de olyan furcsa hangon, hogy maga is megr�m�lt t�le.

Nem tudott m�sra gondolni, csak a ragyog� toll�, boldog mad�rseregre; amikor elt�ntek a szeme el�l, lebukott a m�lybe, s amikor felmer�lt, eg�szen k�l�n�s �rz�sek ker�tett�k hatalmukba. A nev�ket sem tudta azoknak a madaraknak; azt se sejtette, hov� rep�ltek, m�gis �gy megszerette �ket, mint m�g senkit a vil�gon. Nem irigyelte �ket, hogy is v�gyakozhatott volna arra, hogy hasonl� legyen hozz�juk! Hiszen azzal is be�rte volna a szeg�ny, r�t kiskacsa, ha a baromfiudvar n�pe megt�ri!

Azt�n lehullott a h�, bek�sz�nt�tt a hideg-hideg t�l. A kiskacs�nak szakadatlan �szk�lnia kellett, hogy be ne fagyjon k�r�l�tte a v�z, de a l�k, ahol �szk�lt, minden �jjel keskenyebb lett. Olyan kem�ny hideg volt, hogy a j�g ropogott, mint az �veg, s a kiskacsa m�r a l�b�val t�r�gette a l�k v�kony j�gh�rty�j�t. A v�g�n minden ereje elhagyta, s belefagyott a j�gbe.

M�snap reggel egy paraszt ment arra, megl�tta, fabocskor�val f�lt�rte a jeget, �s hazavitte a kiskacs�t a feles�g�nek. Ott a melegben azt�n fel�ledt a dermedt kis j�sz�g.

A gyerekek j�tszani akartak vele, de a kiskacsa azt hitte, hogy �k is b�ntani akarj�k, riadtan f�lr�ppent, de egyenesen a tejes k�cs�gbe esett, �s sz�tloccsantotta bel�le a tejet. Az asszony s�p�tozott, �sszecsapta a kez�t; a kiskacsa akkor a vajasb�d�nbe r�p�lt ijedt�ben, onnan a lisztesszusz�kba, s �jra ki. �, istenem, milyen t�p�zottan ker�lt el�! Az asszony m�rgesen v�gta ut�na a piszkavasat, a gyerekek egym�s hegy�n-h�t�n rohantak, hogy megfogj�k, kacagtak �s visongtak; szerencse, hogy az ajt� nyitva volt, s a szerencs�tlen kiskacsa kimenek�lhetett a bokrok al�, a frissen esett h�ba. Ott kimer�lten leroskadt.

Nagyon sz�vf�jd�t� volna elmondani, mennyi �ns�g meg nyomor�s�g jutott azon a kem�ny t�len a szeg�ny r�t kiskacs�nak!

Azt�n v�gre kis�t�tt a j� meleg nap, pacsirta sz�ntotta az eget - tavasz volt! A kiskacsa ott fek�dt a n�d k�z�tt, ahol tany�t vert.

Egyszerre csak kiterjesztette a sz�rny�t, �s suhogva fellend�lt a magasba rep�lt! M�g mag�hoz sem t�rt, egy pomp�z� kertben tal�lta mag�t, ahol almaf�k virultak, orgonabokrok illatoztak, s hossz�, z�ld �gaikat kanyarg� patak vize f�l� ny�jtott�k. Milyen sz�p, milyen �de volt itt a tavasz!

A v�zre hajl� �gak k�z�l h�rom gy�ny�r� hatty� siklott el�; h�feh�r tolluk halkan zizegett, s k�nnyed�n ringat�ztak a patakban. A r�t kiskacsa tudta m�r a pomp�s madarak nev�t, s most nagyon megsajdult a sz�ve.

- Lesz�llok k�z�tek, kir�lyi madarak! Azt se b�nom, ha hal�lra vagdaltok, ami�rt ilyen r�t l�temre k�z�tek mer�szkedtem! Ink�bb ti �ljetek meg, mint kacs�k cs�pjenek, ty�kok v�gjanak, szolg�l� rugdosson, vagy a kegyetlen t�l v�gezzen velem! - Azzal letelepedett a patak viz�re, s a hatty�k fel� �szott. Azok �szrevett�k, �s sietve siklottak el�be. - Csak �ljetek meg! - mondta a szeg�ny kiskacsa, �s fej�t a v�zt�k�rre hajtotta, �gy v�rta a hal�lt. De mit pillantott meg a tiszta v�zben? Nem a hajdani idomtalan, sz�rke toll�, r�t kiskacsa k�p�t, hanem egy pomp�s, gy�ny�rei hatty��t - tulajdon k�pe m�s�t.

Ha valaki hatty�toj�sb�l kel ki, hatty� marad, ha baromfin�p k�z�tt nevel�dik is!

Most m�r �r�lt a hatty�, hogy annyi bajt �s nyomor�s�got �rt; �gy tudta igaz�n �rt�kelni a boldogs�got. Hatty�t�rsai k�r�be gy�ltek, gy�ng�den simogatt�k cs�r�kkel.

Gyerekek szaladtak a kertbe, morzs�t meg b�z�t vetettek a v�zbe, s a legkisebb �gy ki�ltott fel:

- N�zz�tek, �j hatty�! - �s a t�bbiek vele �rvendeztek: - �j hatty� �rkezett! Tapsoltak, ugr�ltak �r�m�kben, futottak apjuk�rt, anyjuk�rt, feh�r kenyeret meg kal�csot sz�rtak a v�zbe, �s azt hajtogatt�k:

- Ez a legszebbik, ez az �j. Olyan fiatal �s olyan gy�ny�r�ek a h�feh�r tollai!

�s az �reg hatty�k fejet hajtottak a hajdani r�t kiskacsa el�tt.

A fiatal hatty� azt se tudta, hov� legyen a nagy megtiszteltet�st�l. Fej�t a sz�rnya al� dugta, �gy megsz�gyen�tette a dics�ret. Boldog volt, nagyon boldog, de m�gsem fuvalkodott fel, mert a j� sz�v sohasem kev�ly. Arra gondolt, mennyit �ld�zt�k �s cs�folt�k, most pedig mindenki a sz�ps�ges madarak legszebbik�nek mondja. Az orgonabokor �gai lehajoltak hozz�, megsimogatt�k; melegen, ny�jasan s�t�tt a tavaszi nap, s a fiatal hatty� sz�ve csordultig telt �r�mmel. Megr�zta finom tollait, karcs� nyak�t magasra emelte, s forr� h�l�val mondta:

- �lmodni sem mertem volna ennyi boldogs�gr�l, amikor m�g r�t kiskacsa voltam!